Baranyai Norbert: A közlés művészete. Tanulmányok Móricz Zsigmondról
Az újraolvasott nyugatosok sorában némi megkésettséggel került a kutatók látóterébe Móricz Zsigmond. A kétezres évek eleje óta a nemcsak a szövegek alapos újraolvasása, hanem az életrajz tényeinek, az akkoriban kiadott Móricz-naplók és az interneten közreadott levelek fényében kerül új megvilágításba a gazdag, bár szerzőjük szerint sem egyenletes színvonalú életmű. Ráadásul az elemző szövegek stílusa a szigorú szakmaiság megtartásával is olvasóbarátabb lett. Szilágyi Zsófia kimondottan olvasmányos monográfiája például kiérdemelte a bővített második kiadást is. A Légy jó mindhalálig 1920-as első közlésének centenáriumi évében a járványhelyzet miatt nem tartottak ugyan konferenciákat a regényről, de a közoktatás egyre gyakrabban vitatott kötelező olvasmánya így is minden móriczos irodalmár figyelmére számot tarthatott.
A Debreceni Egyetem adjunktusa, Baranyai Norbert több szálon is kapcsolódik Móricz Zsigmondhoz, akiről könyvként is kiadott doktori értekezése óta folyamatosan publikál, miközben műveit „középiskolás fokon” is tanítja. A kutatói-tanári változatosság miatt a tanulmányok befogadói spektruma is szélesebb a szorosabban az akadémiai közegnek szánt dolgozatokénál. A Debreceni Református Gimnázium diákjaként, majd a Dóczy Gimnázium tanáraként ugyanabban a szellemi közegben éli mindennapjait, amelyből Móricz gyakran merített, és ahová többször vissza is tért. A közlés művészete. Tanulmányok Móricz Zsigmondról című kötetébe kilenc, folyóiratokban és konferenciakötetekben már megjelent írását gyűjtötte egybe. Bár Baranyai Norbert az előszóban előrevetíti, hogy a közel másfél évtizedet felölelő folyamat állomásait tartalmukban jelentősen nem módosította, mégsem egyszerű újraközlésekként vehetjük őket kézbe. A kötetbe rendezés előnye, hogy egyben látva tizenhárom év munkájának gyümölcseit, az olvasatok kapcsolatait is könnyebb észrevenni. Bár a szövegek nincsenek egységenként fejezetekbe vagy ciklusokba sorolva, a hagyományosnak tekinthető, háromszor hármas szövegszervező elv ismerhető fel a kötetben, mely természetesen az eredeti közlések adatait is kínálja.
Az első dolgozat a legelőször megjelent Móricz-regény, a Sárarany eredetileg angol nyelvű értelmezése, mely magyarul először olvasható. Az alcím szerint a test elbeszélésének jeleit és lehetséges jelentéseit vizsgáló tanulmány elsősorban abból a szempontból közelíti meg a Móricznál gyakran előforduló testábrázolás írói megoldásait, hogy azok hogyan járulnak hozzá a szöveg újraértéséhez. A Galamb papné és Az ágytakaró olvasatával együtt tematikus triptichonná egészül ki a kötet elején, amennyiben mindhárom alapszöveg a házasság konfliktushelyzeteiből bontakozik ki. Az elszegényedett nemesi származású fiatal lelkészfeleség mesterkedéseit a hatalmi harcok és a kommunikáció összefüggéseiben elemzi a második szöveg. A harmadik dolgozat pedig a házasság jelképéhez szorosan hozzátartozó takarót motívumként szerepeltető történetben a kihűlő kapcsolatából fiatal nők felé kacsingató férj körüli tárgyak metaforikáját mutatja be.
A következő hármas csoportot az elemzett műfajok és a népi kultúrához fűződő viszony alapján lehet egységbe sorolni. A tárgyalt három elbeszélés közül kettő az iskolai magyarórákon is kulcsszerepet kap, míg a Karácsonyi ének kevéssé ismert novella. Ahogy a Játék, a mese és az alkotói önértelmezés a Hét krajcárban című tanulmány elején olvassuk, „elsősorban a közoktatásban játszott szerepük miatt kánonalakító hatása miatt” a közismert elbeszélésekről alig született részletes, átfogó értelmezés (127.). Baranyai Norbert azon – manapság ritka – irodalmárok közé tartozik, akik gimnáziumi tanárként és egyetemi oktatóként egyszerre képviselik az irodalomtudomány művelésének és a befogadás, értelmezés szintjeinek eltérő igényű színtereit, így a szélesebb körű ismeretterjesztés felelősségét érezve olyan nyelvet használ, amely a nyitott, de a terminológiában még kevésbé jártas érdeklődőt sem riasztja el. A „kötelező” olvasmányok friss látásmódú megközelítésével hozzásegítheti a legfiatalabb olvasókat a berögzült értelmezésekből kiszabadított művek megkedveltetéséhez. Persze csak áttételesen, hiszen a Hét krajcárt iskolában olvasó hetedikesekhez nem, de még a tanáraikhoz is csak ritkán jut el egy-egy tanulmány. Tematikus továbbképzésekre pedig a pedagógusoknak is kis része jár, mivel – az egyébként legalább olyan fontos – általános módszertani tanfolyamokat gyakrabban hirdetik meg számukra. Remélhetőleg a most átalakított továbbképzésekben nagyobb szerepet kapó tartalmi-pedagógiai kurzusok között az irodalomtörténeti témák és a hozzájuk kapcsolódó módszertani ötletek is használható anyagokat biztosítanak.
Az idegenség motívumát kiemelő másik elbeszélés, a Barbárok is iskolai tananyag, gyakori érettségi tétel. Baranyai Norbert elemzése a harmadik fejezetre összpontosít, kiemelve, hogy a három, élesen eltérő rész „az olvasás meghatározó tapasztalataként […] más-más módon juttatja érvényre” az idegenség érzetét (166.). Az eltérő elbeszélői módok és szövegformák hozzájárulnak ahhoz, hogy „az önmagukban is lezártnak ható történetegységek újra- és újrakezdődve gondolják tovább a korábban olvasottakat” (167.). A zárt térben játszódó, főként párbeszédes harmadik fejezetben a jogi és a morális alapú megítélés eltérése nagyban függ a balladaszerűen nyitva hagyott befogadói értelmezéstől és a jog és igazságosság problematikus viszonyának felfogásától. Ennek a paradoxonnak a megértéséhez egy Derrida-szöveg segít a tanulmányban.
Baranyai Norbert szigorúan és takarékosan kezeli az irodalomelméleti és filozófiai szakirodalmat. Nem terheli túl interpretációit, hanem a választott szempontokhoz elegánsan alkalmazva annyit és azt von be, amennyi éppen a kérdés hátterét megvilágítja.
A harmadik – a vallásos hagyományhoz kötődő – egységbe sorolt egyik dolgozat úgy tesz kísérletet Móricz zsoltárfordításainak értelmezésére, hogy Paul Ricoeurtől Lőrincz Csongorig több bibliai szöveginterpretációval, a vallásos beszédaktusok elméletével foglalkozó írásból hív segítségül gondolatokat. A nemcsak a móriczi hagyományban, de a hazai zsoltárparafrázisokat közreadó antológiákban is háttérbe szoruló Móricz-zsoltárok közül ugyan csupán a Nyugatban megjelentekkel foglalkozik a tanulmány, de ezekből is megállapíthatók érvényes tanulságok, melyekkel óvatosan bánik a szerző. A kiválasztott szövegkorpusz tematikai-tartalmi összegzésénél például megállapítja, hogy ezek a zsoltárok „a szenvedés és a panasz középpontba állítása mellett […] Isten akaratának megértésére törekedve a személyiség egzisztenciális bizonyosság- és biztonságérzetét igyekeztek elérhetővé tenni az imádság kimondása által”, majd hozzáteszi, hogy esetleg a befogadás „kényszeres” jelentésadási szándéka is befolyásolhatja a szemantikai összefüggések kialakítását (190—191.).
A zsoltárfordítások vagy -parafrázisok megírása Móricz református gyökereiből is következhet, amelyre építve adott ki az egyházi fenntartású Kálvin Kiadó egy tematikus novelláskötetet a szerzőtől. Ennek előszavaként jelent meg a tanulmánykötetbe utolsóként sorolt, azok között is a legrövidebb szöveg, amely a református keresztyén örökség Móricz Zsigmond művészetében betöltött szerepét mutatja be. Az előszó elsődleges szerepe szerint a kötetbe válogatott elbeszéléseket kapcsolja egymáshoz és – szélesen értelmezve – a református, a keresztyén, illetve a bibliai témákhoz. A tematikus szerzői kötet emiatt olyan kevéssé ismert alkotásokat is tartalmaz, amelyek megkapják az esélyt a felfedezésre és értelmezésre. Az előszó egésze azonban Móricz már korábban is ismert, de feltehetően ideológiai okokból nem tanulmányozott egyházi kötődéséről és annak hatásáról szól a művekben. Így Baranyai Norbert tömör összefoglalót is kínál azokról a regényekről, amelyek témája a lelkészség – gyakran anekdotikus hangvétellel.
Utolsó előttiként pedig Móricz Debrecen-ábrázolásairól és különösen a nemrég százéves kort megért Légy jó mindhaláligról szóló tanulmányt olvashatjuk, mely eredetileg a debreceniség egyedi fogalmát körüljáró egyetemi kiadványban jelent meg. A szerzői tanulmánykötet kontextusában azonban a város református szellemisége külön hangsúlyt kap. A valószínűleg legszélesebb körben ismert debreceni témájú regény mintegy kicsinyítő tükre annak az ellentmondásos viszonynak, amelyet nemcsak Móricz élt meg a maradandóság városával kapcsolatban, de nála nem találunk olyan önéletrajzi szöveget, amely a Légy jó mindhalálig fikciójához hasonlóan az elmarasztalás szellemét sugallná. A tanulmány azzal árnyalja a képet, hogy megjegyzi, nem mindegy, milyen céllal és környezetben leírt vagy elhangzott szöveget olvasunk Móricz Debrecen-képéról. Mellesleg nemcsak az figyelemreméltó, hogyan vélekednek a gondolkodók Debrecenről, hanem hogy mennyire számít a véleményük a debrecenieknek.
Baranyai Norbert kilenc tanulmányt összegyűjtő kötetéből a tudományos megállapítások megismerése mellett vallomást is kiolvashatunk, bizonyságtételt arról, hogyan kötődik a kutató a témájával kapcsolatos nagyobb kontextusokhoz. Ezután nem szükséges feltenni a kérdést, hogy miért éppen Móriczról írt.
Baranyai Norbert: A közlés művészete. Tanulmányok Móricz Zsigmondról, MMA, Budapest, 2023.
(Megjelent az Alföld 2025/3-as számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Tóth Kinga vizuális költeménye.)
Hozzászólások